Nyolcszáz résztvevővel zajlott az első ClujPride fesztivál felvonulása: sok volt a magyar


-A A+

Eldugott helyen, néma csendben zajlott az első ClujPride felvonulása. A szexuális és nemi kisebbségek jogaiért nyolcszázan álltak ki a Szamos partján, Kolozsváron szombaton tíz órától.

Szivárványos zászlók, feliratok, fehér trikók jelezték csupán, hogy a Pride-hét felvonulása zajlik - a bőrtangás férfiak elmaradtak az ellenérzéseket tápláló közönség bánatára, akikből egyébként négy-öt akadt, a folyó túlsó partján. Ők hűen követték a vonuló tömeget, de hangjuk alig jutott át a folyón. Rajtuk kívül csak egy kedves, idős párral találkoztunk, akik kis papírokat osztogattak, "A szexuális szabadság illúzió. A teljes élet Jézus Krisztus urunknál van" felirattal.

A felvonulás a Garibaldi hídtól a Grand Hotel Napocáig tartott és vissza. A szervezők elmondták, a tömeg történelmet ír az első felvonulással, és nem valakik ellen, hanem a jogok érvényesítéséért vonulnak fel. Az esemény végén többek között Eckstein-Kovács Péter is felszólt, azt hangsúlyozva, hogy a városi önkormányzat az újfasiszták felvonulását a központba engedélyezte, míg a ClujPridét eldugták. "A szerelem két személy közötti kapcsolatot jelent"- fogalmazott.

A felvonuláson sok magyar család is részt vett gyermekeikkel. Többen elmondták, hogy olyan társadalmat szeretnének, ahol nincs helye a gyűlölködésnek, a megbélyegzésnek és a kirekesztésnek. 

Ezért vettek részt a kolozsvári magyarok az eseményen:

Az eseményről élő közvetítéssel jelentkeztünk.

A felvonulás végén rövid beszédek is elhangzottak, az egyik felszólaló Eckstein-Kovács Péter, volt RMDSZ-es honatya volt.
Románia 2001-ben törölte a büntető törvénykönyvből azt a cikket, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat”. A 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző nemű személyek kötötték.
 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X